Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kanada emberi erőforrás-fejlesztési minisztere Jane Stewart Budapesten

2018.11.30

Kanada emberi erőforrás-fejlesztési minisztere Jane Stewart Budapesten

Szerző: Szarvas István     2002 március 22

Cimkék: Interjú

Jane Stewart

Kanada egyik legsokoldalúbb minisztere volt Harrach Péter szociális és családügyi miniszter vendége, aki Marta Moszczenska nagykövet asszony társaságában  2002 március 20-án a szakminisztériumban nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. Jane Stewart 1994-től töltötte be a Nemzeti Liberális Frakció elnöki tisztjét, egészen 1996-ig, amikor felkérést kapott, hogy adóügyi miniszterként vegyen részt a kormány munkájában. E poszton elsőd-leges céljának tekintette, hogy növelje az adózás igazságosságát, és a racionalizálás mellett a minisztérium tevékenységét tegye áttekinthetőbbé és számon kérhetőbbé. 1997 júniusában nevezték ki indiánügyi és északfejlesztési miniszternek. Ebben a minőségében elősegítette a kormány és az őslakosok egymáshoz való közeledését. Jane Stewart, aki nemcsak miniszter, hanem parlamenti képviselő is, 1999. augusztus 3-án kapta emberi erőforrás-fejlesztési miniszteri kinevezését Jean Chrétien miniszterelnöktől. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy aláírhattam a két ország között létrejött társadalombiztosítási megállapodást" — kezdte mondandóját a kanadai miniszter. — „Ez megállapodás fontos lépés a partneri kapcsolatok fejlesztésében. Kanada az első )lyen Európán kívüli állam, amely ilyen megállapodást kötött Magyarországgal." A megállapodást követően a Magyarországon élő és dolgozó kanadaiak, illetve . Kanadában élő és dolgozó magyarok mintegy 160 ezer személyt jelentenek) könnyebben szerezhetnek jogosultságot az öregségi, rokkantsági, illetve özvegyi nyugdíjellátásra. A megállapodás várhatóan 2003-ban lép életbe. A miniszter asszonyhoz nagyon sok kérdést intéztek az újságírók, időkorlát miatt y mindenki részére nem is tudott válaszolni. Mivel lapunk elsőnek jelentkezett, ért több kérdésre is választ kaptunk:

Miniszter asszony! Mit takar ez az el-nevezés, hogy Emberi Erőforrás-Fejlesztési  Minisztérium?

Rendkívül szerteágazó a feladatunk. Képzelje el az összköltségnek, amit a kanadai kormány elkölt, 50 százalékát mi kapjuk, ez 62 milliárd kanadai dollár egy év alatt. Ne kívánja, hogy minden feladatot elmondjak, de néhányat szívesen. Mi foglalkozunk a munkanélküli járadékkal, a gyermekgondozással, a diákhitellel, fő feladatunk gondozni az őslakosok és az alacsony jövedelmű rétegek problémáit, kidolgozni a jövőbeli fejlődési lehetőségüket. Kulcskérdés, hogy felkészítsük a kanadai állam-polgárokat a globalizáció kihívásaira.

Őszinte csodálattal vagyok Kanada szociális rendszere iránt. Önöknél hogyan mehetnek nyugdíjba az emberek? Van rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőség?

Kanadában nőknek és férfiaknak egyaránt 65 év a nyugdíjkorhatár, de el lehet menni 60 év után is, ha megfelelő évet ledolgozott valaki. A nyugdíjrendszerünk hárompillérű. A legkisebb nyugdíj 160 ezer forintnak felel meg magyar pénzben.

Szabad megtudni valamit további magyarországi programjáról?

Először is köszönet illeti Harrach miniszter urat a kiválóan összeállított programért. Kíváncsian várom a találkozást Mikola miniszter úrral, akivel a magyar egészségügyi reformról fogunk beszélgetni, ezen részt vesz a kanadai parlament egészségügyi bizottságának elnöke is. Találkozom civil szervezetek képviselőivel is, ezeken a megbeszéléseken az idős-ügyi kérdésekről, a fogyatékosok problémáiról lesz szó.

A miniszter asszony a Kanadai Kereskedelmi Kamara szervezetében üzleti reggelin vett részt, este pedig Marta Moszczenska asszony nagyköveti rezidenciáján találkozott az itt élő kanadai állam-polgárokkal.